TDK konferencia az Építőmérnöki Karon

Primary tabs

TDK konferencia az Építőmérnöki Karon

 
Az Építőmérnöki Kar idei TDK Konferenciáját öt szekcióban rendezték meg, ahol harminc dolgozat került bemutatásra, ebből hat angol nyelven. A dolgozatokat harminc szerző készítette, és negyvenöt konzulens segítette a munkájukat. Az előadások idén is kiemelkedő színvonalat képviseltek, ami megnehezítette a bizottságok dolgát a helyezések és különdíjak odaítélése során.
 
 
A 2024 évi kari TDK konferencián díjazott hallgatók csoportképe
 
A dolgozatok száma az előző évekhez képest csökkent ugyan, de idén is erős volt a mezőny és a hallgatók az alapkutatástól a termékfejlesztésen át igen változatos témákkal foglalkoztak. A konferencia évről évre „fiatalodik”, örvendetes módon ugyanis egyre több doktorandusz és fiatal oktató kapcsolódik be a TDK életébe és hallgatóik sikeresen szerepelnek. A külföldi hallgatók tekintetében a szerzők száma kis mértékben csökkent, viszont szép eredményeket értek el és szakmai különdíjakban is részesültek. 
 
Az idei tanév TDK konferenciáján is kiemelt hangsúlyt kapott a fenntarthatóság, karonként és összegyetemi szinten is több zöld szekció is létrejött. Az Építőmérnöki Kar színvonalas dolgozatokkal képviselteti magát ezekben a szekciókban is. 
 
Ebben az évben egy magasrangú különdíj is a mi Karunkon került kiosztásra a Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíj. A díszoklevéllel is járó ösztöndíjat minden évben egy alkalommal, az év végi Gábor Dénes-díj átadási ünnepségen veheti át a kiválasztott hallgató a Parlamentben.
Idén szakmai partnereinknek köszönhetően több különdíjat is ki tudunk osztani. Hálásan köszönjük az ipari partnereinknek a támogatást.
 
  
A Konferencia első helyezettjei és különdíjasai szekciónként:
 
 
Fenntartható építés
 
I. helyezett és a KÉSZ Csoport különdíja: Fonyódi Sára: „Panelépületek felújításának hatása az energiafogyasztásra és a nyári túlmelegedésre”.
 
STRABAG Work On Progress Különdíja: Molnár Gábor János: „Ultra nagy teljesítőképességű szálerősítésű beton (UHPFRC) tervezése és laboratóriumi vizsgálatai”.
 
Market Építő Zrt. különdíja: Gombkötő Kata: „Ipari épületek szendvicspaneles burkolatainak épületfizikai elemzése”.
 
Market Építő Zrt. különdíja: Naburuk Victoria Cherotich: „Optimisation of reusable structural elements from material banks for sustainable building construction”.
 
A további eredmények ITT találhatók.
 
 
Geodézia és térinformatika szekció
 
I. helyezett és Pro Progressio alapítvány különdíja: Pongrácz Dániel: „Vertikális gradiensek hatása a Faye-anomáliákra”.
 
KÉSZ Csoport különdíja: Czeglédi Nóra: „Robotizált mérések alkalmazása speciális mérnökgeodéziai feladatokban”.
 
Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet különdíja: Juhász Ádám Tibor: „Földmegfigyelési célú műholdas pályaszimulátor fejlesztése”.
 
Market Építő Zrt. különdíja: Regényi Örs István: „Deciméter alatti pontosságú helymeghatározás okostelefonnal”.
 
A CÉH zRt. Hunyadi Mátyás különdíja: Dömötör Anna: „A Nemzeti Összetartozás Hídjának hosszútávú mozgásvizsgálata”.
 
A további eredmények ITT  találhatók.
 
 
Vizi Közmű és környezetmérnöki
 
I. helyezett és az Országos Vízügyi Főigazgatóság különdíja: Lajkó Tímea: „Kisvízgyűjtők veszélyes anyag terhelésének becslése kompozit mintavételek alapján”.
 
A további eredmények ITT találhatók.
 
 
Tartószerkezetek szekció
 
I. helyezett és Gábor Dénes TDK Díj: Olosz Adél: „Gyalogoshidak dinamikus próbaterhének vizsgálata”.
 
A CÉH zRt. Farkas Balázs különdíja: Herczeg Mátyás: „Leonardo da Vinci lapos íveinek diszkrételemes vizsgálata”.
 
STRABAG Work On Progress különdíj: Stihaenco Roman: „Modelling of plate buckling during welding”.
 
bim.GROUP Kft. különdíja: Sajti János: „Trapézlemez-gerincű hibrid gerendák nyírási teherbírásának vizsgálata”.
 
Market Építő Zrt. különdíja: Ákoshegyi Eszter: „Szemsérülések vizsgálatának lehetőségei mechanikai szempontból”.
 
A további eredmények ITT találhatók.
 
 
Vízépítőmérnöki szekció
 
I. helyezett és Rektori különdíj: Nyiri Emese: „A magyarországi Közép-Tisza szabályozásának morfodinamikai vizsgálata”.
 
VIZITERV Environ Különdíj: Füssi-Nagy Regő: „Magyarország konvektív csapadék mennyiségeinek vizsgálata klímamodell és megfigyelések eredményeinek összevetésével”.
 
VIZITERV Environ Különdíj: Szirovatka Lilla Eszter: „Dunai hőcsóva térbeli és időbeli viselkedésének elemzése terepi mérésekkel”.
 
Magyar Mérnöki Kamara Vízépítési és Vízgazdálkodási Tagozat külön díja: Schrott Márton: „Komplex energiatörő műtárgy 3D hidrodinamikai modellezése”.
 
Dékáni különdíj és az Országos Vízügyi Főigazgatóság különdíja: Reska Zsombor János: „A Hévízi-tó áramlási viszonyainak numerikus modellvizsgálata különböző időléptékek mentén”.
 
Dékáni különdíj: Gazda Fanni: „A budai Várbarlang vízmérnöki vizsgálata”.
 
A további eredmények ITT találhatók.
 
 
Gratulálunk és további sok tudományos sikert kívánunk minden résztvevőnek!
 
Ha még nem tudod, mi is az a TDK:
 
A TDK egészen pontosan a Tudományos Diák Kör rövidítése. Az elnevezés onnan alakult, hogy annak idején egy-egy oktató maga köré gyűjtötte a hallgatókat, és együtt kutattak, kísérleteztek. Ez ma már nem így működik, ezért van a TDK Konferencia, amire minden év novemberében felkészülnek azok a hallgatók, akik szerint érdemes erre időt és energiát áldozni. A témát illetően az egyetlen megkötés az, hogy mutasson túl a kötelező egyetemi tananyagon, a formai része pedig egy dolgozatot és egy előadást takar, amelyet a hallgató a témában jártas konzulens oktató segítségével készít el. A Kari TDK Konferencián sikeres dolgozatok és előadások továbbjuthatnak az OTDK-ra, ami a TDK-s kutatások országos versenye. További információk a Kar TDK oldalán.
 
Vízépítőmérnöki szekció:
 
 
Geodézia és térinformatika szekció:
 
 
 
Tartószerkezetek szekció:
 
 
Fenntartható építés szekció
 
 
 
Vizi Közmű és környezetmérnöki szekció:
 
 
KÉSZ Csoport és bim.GROUP tudományos diákköri konferencia különdíja:
 
 
Market Építő Zrt. különdíja
 
 
Országos Vízügyi Főigazgatóság különdíja
 
   
 
Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet különdíja
 
  
VIZITERV Environ Különdíj
 
 
 
STRABAG Work On Progress Különdíja